A SAJÓVELEZDI ERDŐBIRTOKOSSÁGI TÁRSULAT MEGALAKULÁSA ÉS ELŐZMÉNYEI

1848. március 18-án a pozsonyi országgyűlés a jobbágyságot felmentette az úrbéres szolgáltatásai alól, és az úrbéresként az úrbérpótló szerződés alapján birtokolt telki adományt a tulajdonukba adta. A jobbágyfelszabadítás után a földesurak kötelesek voltak jobbágyaiknak fahasználati és legeltetési jogainak megváltásaként a birtokaikból a megfelelő nagyságú területeket kihasítani (kimérni), és részükre közös tulajdoni juttatásként a tulajdonukba adni. Ezek a területek közös osztatlan területként szerepeltek, a tagok között felparcellázni nem lehetett, mert kis parcellákon sem erdőgazdálkodás, sem legeltetés gazdaságosan nem folytatható.

Ezen előzmények után Sajóvelezd községben is létrehozták az úrbéresek az erdőbirtokossági és legeltetési társulást. A társulat megalakulását 1862-től számítjuk. Az 1862. június 4-én kelt jegyzőkönyv szerint ekkor tartottak határmegjárást (határszemlét), ahol jelen voltak egyrészről a földes urak, ill. megbízottjaik, akiknek birtokaiból a volt úrbéresek fahasználati és legeltetési jogaiknak megváltásaként kerültek „kihasításra (kimérésre) az erdő és legelő területek. Másrészről a volt úrbéres lakosság a községi bíró vezetésével. Ezen kívül mindkét fél ügyvédje és a kimérési munkálatokat végző mérnök, művezető segédjével. A jegyzőkönyv szerint az eljárás célja: „ …a bíróság által élőszóval előterjesztett s felolvasott az 1861. évi március 29-én az akkor bíráskodott Borsod Megyei Cs. K. Úrbéri Í.sz. által és 1862. január 23. a Pesti Í.s. Kir. Táblán hozott érdemleges és már jogerejűvé vált ítélete. Továbbá megtekintettek az ítéletben megnevezettek teljesítésének irányául szolgáló okmányok. Különösen a volt úrbéresek részére megjelölt helyiségek.” A jegyzőkönyv részletesen taglalja az erdő és legelőterületek határait, elhelyezkedését.

A jegyzőkönyvből részletek.

A volt úrbéresek erdeiben folytatandó gazdálkodás szabályozására életbe lépett az 1879. évi XXXI.tc. - az első, a maga korában modern erdőtörvény. Ez a törvény üzemterv szerint szabályozta a gazdálkodást, és a felelőtlen erdőgazdálkodás megakadályozására szolgált. A törvény a befolyt jövedelmek szétosztásában történt visszaéléseket még nem tudta megállítani, ez csak 1898-ban rendeződött az 1898. évi XIX. tc. hatálybaléptetésével. A törvény az erdőközösségek magánjogi viszonyainak megtartása mellett azok hatósági felügyeletét, továbbá ügyviteli szabályzat készítésének kötelezettségét rendeli el. A törvényi előírásnak megfelelően a volt úrbéres erdőbirtokok gazdasági ügyeit az elnök, a tisztségviselők és a választmány a közgyűlés szótöbbséggel hozott határozata alapján intézte. Az egyes birtokossági tagok arányrészei nagyságának megfelelően rendelkezhettek szavazati joggal. Az erdőtörvény szerint „a közös erdő, valamint minden egyéb közös ingatlan és ingó vagyon tulajdona az erdőbirtokossági társulatra száll át és a tagokat csupán a vagyonnak közös használata és az ezzel járó jogok illetik meg.”

Az eddigi tulajdoni hányad használati illetőséggé alakult át. A birtokos tagokról névjegyzék készült, ahol a használati illetőséget törtszámmal fejezték ki, amelynek nevezője a legkisebb egység, számlálója a használatra jogosultra eső egység mennyiségét (nagyságát) mutatta.

Egy korabeli nyilvántartási jegyzék szerint a Velezdi Erdőbirtokosság a részesedési arány kiszámításánál alapegységül 1/8 teleknek megfelelő részt vett figyelembe. Az összbirtok 256 egynyolcad telekre tagozódott. (Egy egész telek nagyjából 30 kat. hold, ill. 40 magyar holdnak megfelelő terület.) Egy alapegység jelentett egy szavazatot, vagyis egy-egy tag annyi szavazattal rendelkezett amennyi használati illetősége volt.

Korabeli nyilvántartási jegyzék a sajóvelezdi nyergestetői erdőbirtokosság tagjairól.

Az erdő tulajdonosa az Erdőbirtokossági Társulat volt, a tulajdonjogot a Társulat nevére telekkönyvezték azzal a megjegyzéssel, hogy azt a „tagok használati joga terheli, és az Erdőbirtokossági Társulat rendelkezési joga az erdő tekintetében a vonatkozó törvény értelmében korlátozva van”.

A közgyűlést évenként legalább egyszer kötelező volt összehívni. A társulat ügyeit az elnök és a pénztárnok intézték, a hatóságok és harmadik személlyel szemben az elnök képviselte. A fő bevételi forrás faeladásból származott. A másik forrás a társulás vagyonát használó társulati tag által fizetett használati díj. A társulat kiadásait ezek a források fedezték, ha ez nem volt elég – és tartalék tőke sem állt rendelkezésre, a közgyűlés határozattal a tagokra tagsági járulékot vetett ki, ami közadók módján behajtható volt. A közgyűlés az év végi elszámolás alapján döntött és határozott a bevételi feleslegnek a tagok között használati illetőségük szerinti felosztásáról.

Ami még a fellelhető korabeli iratokból is látszik, hogy a társulás próbált ésszerűen gazdálkodni. Jó példa erre, amikor úgy döntöttek: rendkívüli fahasználati engedélyt kérnek, és az eladott fa bevételéből a költségek és az adóhátralék kifizetése után a megmaradt összegből legelőt vásárolnak, mivel a társulat tagjai a legeltetési társulatnak is tagjai, és legelő vásárlásával nagyobb jövedelemforrásra tesznek szert.

Véghatározat és jegyzőkönyv 1939. évből.

Az erdő szakszerű kezelésére az erdőfelügyelőségek ügyeltek (Állami felügyelet). A fakitermelési, erdősítési és egyéb erdőgazdasági munkák szakszerű elvégzésére vonatkozó utasításokat az erdőfelügyelők a társulatnál rendszeresített „rendelkezési könyv”-be jegyezték.

Az Erdőbirtokossági Társulat 1945. után

A II. világháború után szinte azonnal megjelent „a földműves nép földhöz juttatásáról” szóló rendelet, majd törvény (1945. évi VI.tc.), amelynek rendelkezése következtében az ország addigi agrár-felépítettsége rövid idő alatt teljesen átalakult. A nevezett törvény szerint az erdőbirtokossági társulatoknál a 10 kat. holdnál nagyobb használati illetőségű erdőterületek a Magyar Állam tulajdonába kerültek. A velezdi erdőbirtokossági tagok közül akiknek 10 kat. holdnál nagyobb részarány területük volt, a 10 holdon felüli részt az állam tulajdonába kellett adni.

Lényeges változás 1949-ben történt, ugyanis az 1130/1949. rendelet értelmében az eddigi arányrészek szerinti szavazást szavazategyenlőség váltotta fel. Ezentúl minden társulati tag egy-egy szavazattal rendelkezett. A társulás így szervezetileg némileg átalakulva folytatta működését. A felügyeleti hatóságok az erdőfelügyeletek megmaradtak, viszont az állami kezelést a Magyar Erdőgazdasági Üzemek erdőgondnokságai végezték, a szakmai vezetést is ők látták el.

Az erdőbirtokosság 1951. évi költségvetése.

1952-től az erdőbirtokossági erdő kezelését az állami erdőgazdaságok végezték olyan formában, hogy kezelésük az állami erdőkkel együtt történt, sőt üzemtervezéskor az Erdőbirtokossági Társulat erdőjét az állami erdők üzemtervébe beépítették.

Az Erdőbirtokossági Társulat jogilag ugyan nem szűnt meg, de a társulati élet leállt, ugyanis a Társulatot önállóságától, ügyeik intézésétől és az önálló gazdálkodásuktól megfosztották. A tagok úgy érezték, hogy az erdőjüket elvették tőlük. (Övék volt az erdő, de nem rendelkezhettek vele.)  A tagok az erdőjükből csak alárendelt tűzifát kaphattak. Épületfát csak nagyon indokolt esetben (tanácsi igazolással), a mindenkori forgalmi áron kaphattak. (A felháborító jogtalanság érzékelésére szolgáljon: az állami erdőgazdaságok az erdőbirtokosság erdőjében kitermelt fáért a főhatóság által megállapított 2,70 Ft/m³ árat fizettek az erdőbirtokosságnak – ekkor 1 kg kenyér 3 Ft-ba került.)

Az 1956-os forradalom alatt a tagok újra birtokukba vették az erdőjüket, de engedély nélküli fakitermelés, nagyobb mértékű falopás mégsem történt.  A forradalom leverése után az új hatalom taktikai okokból a társulatokat törvényesítette. A sajóvelezdi erdőbirtokosság szétdarabolása a forradalom alatt nem történt meg, így csupán az új névjegyzéket kellett összeállítani.

A 38/1957. Korm. sz. rendelet szerint a Társulás két féle erdőkezelési mód közül választhatott: egyszerű kezelés, vagy kiterjedt kezelés (minden munkát az állami erdőgazdaság végez) között. Miután a tagokban az erdőgazdasági kezelés rossz emléket hagyott, ezért az egyszerű kezelést választotta. Ebben az esetben is érvényes volt az a megszorítás, hogy az általuk kitermelt faanyag négy választékát (fűrész- és talpfarönk, bányafa, papírfa) az állami erdőgazdaság részére felvásárlásra fel kellett ajánlani. A Társulás ezekkel a választékokkal csak akkor rendelkezhetett szabadon, ha az erdőgazdaság elállt a vásárlástól.

A Sajóvelezdi Erdőbirtokossági Társulat tagjainak névjegyzéke.
(Az utolsó, 1959. évi névjegyzék.)

Sajóvelezd községben is – politikai kényszer hatására – 1960. december 30-án megalakult a Mezőgazdasági Termelőszövetkezet (TSz.) Ezután az erdőbirtokossági társulat sorsa is megpecsételődött. A végzetes csapást az 1962. év mérte. Ugyanis ekkorra a községek „Termelőszövetkezeti Községek”- ké alakultak, és az erdőről és vadgazdálkodásról szóló 1961. évi VII. törvény és a 33/1962. Korm. sz. rendelet ezekben a községekben az erdőbirtokossági társulatokat jogilag megszűntnek nyilvánította, és a társulati erdőket a TSz-ek és az állami erdőgazdaságok között felosztották. Az állami arányrészek az állam tulajdonába, a többi erdőterület – az arányrészeknek megfelelően – a volt erdőbirtokossági társulati tagok tulajdonába, de a TSz használatába kerültek. A tulajdoni viszony az évek során elmosódott, mert a TSz  az erdőgazdálkodás eredményét a tulajdonosok között nem osztotta fel (névjegyzék sem készült), hanem azt a mezőgazdasági és melléküzemágak gazdasági eredményéhez könyvelték.

1990 után a rendszerváltozást követően a TSz megszűnt, majd a földrendezés során a volt erdőbirtokossági tagok, ill. örököseik tulajdonába kerültek a volt erdőrészeik. Ezeket az erdőket, valamint a kárpótlás során kapott erdőket a Földkiadó Bizottság összegezte és a tulajdonosoknak összefüggő erdő területként mint osztatlan közös tulajdont átadta. Ezeknek az erdő területeknek a szakszerű üzemeltetése, az állomány fenntartása tulajdonosi kötelesség, ezért ennek teljesítéséhez új szervezeti feltételeket kellett teremteni.

A több lehetőség közül mi Sajóvelezden legcélszerűbbnek a szövetkezeti, elsősorban az erdőbirtokossági társulási formát tartottuk. Minden szempontból ez tűnt a legmegfelelőbbnek.

Az Erdőbirtokossági Társulatokról szóló 1994. évi XLIX. törvény speciálisan erdőgazdálkodási tevékenységgel összefüggő, és az ahhoz csatlakozó feladatok ellátására létrehozott, a gazdálkodó szervezetre vonatkozó jogszabály, amely módosítja az 1961. évi VII. törvény (erdőtörvény) előírásait.

Ez a törvény a társult erdőgazdálkodás szervezeti formáinak a megválasztását a tulajdonosokra bízza. Megegyezés hiányában a tulajdonosok kétharmados szavazati arányához köti. A közvetlen hatósági beavatkozást kiküszöböli, nem szab meg határidőket, nem jelöli meg a szervezést végző szerveket.

Ezt az akkori megoldást lényegében a kényszer is szülte, mert az erdők esetében a tulajdonszerzési folyamat akkor még nem fejeződött be teljesen. Ideértve az ingatlan nyilvántartás rendezését is. Alapvető szabály volt, hogy a természetben összefüggő erdő korlátlanul nem parcellázható. A törvényben rögzítik az erdőtulajdonos vagy erdőgazdálkodó kötelezettségeit. Aki ezeknek a kötelezettségeknek nem tesz eleget az erdészeti hatóság felszólítására sem, az illetékes miniszter a tulajdonos vagy erdőgazdálkodó költségére mást bízhat meg.

Sajóvelezd községben nagy számú erdőtulajdonos volt és van, ezért a földtulajdon magánosítása után a Sajóvelezdi Önkormányzat Képviselő-testülete kezdeményezte az erdőbirtokossági társulás megalakítását. A testület létrehozott egy előkészítő bizottságot, amelynek tagjai a következők voltak: Dienes József polgármester, Jobbágy József nyugd. főkönyvelő, Kiss József önk. képviselő, Tóth László önk. képviselő, Vadnai Sándor önk. képviselő.

Az előkészítő bizottság elkezdte a társulás szervezését. Megbízta a község jegyzőjét a jogi és adminisztratív feladatok elvégzésével. Az 1996. október 1-én tartott Fórumon az erdőtulajdonosok egy része megerősítette az előkészítő bizottság tagjait, majd határoztak, hogy az erdőbirtokossági társulást még ebben az évben meg kell alakítani. Ezt követően az előkészítő bizottság elkészítette az alapszabály tervezetét, és az érdeklődők számára lehetővé tette annak megtekintését, elolvasását.

Az előkészítő bizottság kezdeményezte az alakúló közgyűlés összehívását 1996. november 25-re Sajóvelezd Művelődés Házában. Az alakuló közgyűlésen a földtulajdonosok több mint kétharmada megjelent, ahol Tóth László az előkészítő bizottság nevében ismertette a megalakulással kapcsolatos teendőket és az alapszabály tervezetét. A jelenlévők egyhangú, nyílt szavazással megszavazták az erdőbirtokossági társulás megalakítását, amely Sajóvelezdi Erdőbirtokossági Társulás néven került bírósági nyilvántartásba. A továbbiakban az alakúló közgyűlés megválasztotta az erdőbirtokossági társulás tisztségviselőit.

Elnökség:

Elnök: Tóth László

Elnökségi tagok: Gál Zoltán, Kotó Mihály, Ruszkai Pál, Vadnai Sándor.

Felügyelő bizottság:

Elnöke: Kiss József.

Tagjai: ifj. Kövér Balázs, Petro József.

Ezzel a vezetéssel kezdte el a Társulás a működését.

Elsőrendű feladatok voltak:

• A részaránytulajdonosok személyi adatainak és erdőtulajdon részüknek pontosítása, nyilvántartásba vétele a Földhivatallal egyeztetve, a tulajdoni lapok szerint.
• Az Erdőbirtokossági Társulás erdőjének területkimutatása, az erdőhatárok kitűzése és rögzítése. Erdő és erdőrészek térképeinek elkészíttetése.
• A résztulajdonosok tulajdonrészeinek pontos kimutatása résztulajdon és kataszteri tiszta jövedelem aranykoronában (AK) való kimutatásával. Ugyanis az Alapszabály szerint a szavazati jog AK-ban van kifejezve. Minden aranykorona egy szavazatot ér.
• A 10 éves üzemterv elkészíttetése, amelynek figyelembevételével készülhet el az éves gazdálkodási terv.
• Gondoskodás a működés anyagi feltételének megteremtéséről.
• Gondoskodás szakképzett erdész beállításáról, a könyvelési feladatok szakszerű elvégeztetéséről.
• Gondoskodás az erdő védelméről. (Erdőtüzek, falopások és vadkárok megakadályozása.)   

A Sajóvelezdi Erdőbirtokossági Társulás 1996. november 25. óta működik.

Erdőterülete: 735,079 hektár 2247,12 AK.

Tagok száma: 180 fő. (változó)

Sajóvelezd, 2018. március 07.                                                               

Tóth László